Finom, alig érezhető illatok simogatták az embert, s a fénypászmák, amik a hatalmas üvegablakokon áradtak be, puhán festették arany színűre a késő nyári délutánt. A finoman ívelő, hosszúkás terem egy ártatlan kis cukrászda volt, a maga öt csillagos, elegáns, s hűvös mivoltával. Csak az arany fény, csak az lopott valami életérzést a jégkirálynő palotájára emlékeztető falak közé. És az a pár ember, aki megengedhette magának, hogy odabent, a légkondicionált luxusban óvja magát a melegtől. A közben rendelt finomságok pedig már egészen más lapra tartoztak. De nem igazán az étlapra...

 Egy fiatal férfi lépett be, s meg sem állt a magas pultig. Nem volt türelme megvárni egy pincért sem. A túloldalon álló személyzet elég érdekesen nézett rá, meglepte őket a hirtelen agresszió, de amint felfogták kit is láthatnak vendégül azonnal tevékennyé váltak. Egy kölyöklány, értelmesre tanult fejjel állt oda elé- talán a pult mögött meg volt magasítva a padló, amúgy valószínűtlennek tűnt, hogy egyszerűen felérje- s egy kecses mozdulattal átnyújtotta neki az elméretezett itallapot.

Lehengerlő mosollyal át is vette, de csak formalitásból nyitotta ki, majd lapozta át. Aztán elbizonytalanodott. Mikor meglátta odakint ezt a helyet elfogta a vágy; valami selymessel, és hideggel akarta kényeztetni magát. Idebent viszont már-már fázott, s pár hisztérikus gondolat erejéig az is felötlött benne, hogy hangszálainak nem tette jót egy hűs ital. A borhoz pedig még túl korán volt… Pedig talán egy pohár Gabidy Gabi lett volna a legjobb választás. Körbenézett, hátha a többi vendég szolgál némi instrukcióval. Óvatosan forgolódott, nem akart még nagyobb feltűnést kelteni. A napszemüveget, ami egyébként viszonylag jó álca volt, idebent minek is rakta volna fel? Pedig nem ártott volna, mert épp igéző tekintete miatt figyelt fel rá a kissé srégen, mögötte ülő fiatal nő egy asztalnál. A pult mögötti tükörben látta a férfi arcát, s azonnal belefeledkezett. Jobban, mint a nemrég megkezdett vanília fagylaltjába, amit bőven meglocsoltak fekete cseresznye szörppel, s magát az egész szemes gyümölcsöt se spórolták le róla.

 -Hmmm… Egy csésze zöld teát kérek… mézzel.- adta végül vissza az étlapot a férfi, s beletúrt sötétszőke, s barna tincseibe. A többi vendéggel nem ment sokra. A tőle jobbra ülő lány, eszméletlenül oda nem illő húzentrógerben, épp egy ezüsttálcányi bonbont, vagy csokoládét majszolgatott félelmetes átéléssel. Már mind a tíz ujja tövig ragacsos barna massza volt, a szájáról már nem is szólva. De úgy nézett ki élvezi, így nagyon nem lehetett felróni neki semmit.

 A balján, közel az ablakhoz egy másik lány ült, nem volt sokkal normálisabb, mint az előző. Valamivel idősebben nézett ki, sötétszőke haja mindenféle hosszúságban levágva, macskás szemei pedig ide-oda cikáztak a fényes, fehér asztallapon. Hirtelen lecsapott a temérdek üres csésze, és kehely közé, majd, mint egy kincset, kiemelt a romhalmaz közül egy szem kockacukrot. Azt aztán élvetegen forgatta az orra előtt, s finoman mozgó ajkai azt sugallták, még becézgeti is…