A férfi ezek után leroskadt az előtte álló székre, s az asztalra koccantotta a csészéjét, s a mézet. Ez szünet? Nem… Ez kínzás… Valami magas fokú szadizmus… A plüssbondage? Az ehhez képest mese…

Jobb oldalra tekintett, miközben akkurátusan kevergette a gőzölgő teát az ezüstözött kiskanállal. A húzentrógeres veszedelem már a tálcáról csipegette fel az utolsó morzsákat. Ujjai és szája már tiszták voltak, igaz fénylettek a nyáltól, jelezvén nem szalvétával törölgette el magát. Amint a tálcával is végzett jobb karja a magasba lendült. A férfinak ekkor tűnt csak fel, hogy neon-narancssárga karmai vannak… Mert azok már karmok voltak. A csíkos blúz ujja hátrébb csusszant a hívó mozdulatra, s az a valami a csuklóján… Azt hitte rosszul lát. Mint valami rossz akcióparódiában. Egy tok, menő, fekete-barna bőrből, sok kis apró csattal. De nem kis kések, vagy valami más fegyver volt benne tárolva, áh dehogy… Hanem nyalókák! Nya-ló-kák! A férfi ujjai közül kicsusszant a kiskanál, s pörgött tovább a csészében, édes kettesben a zöldteával. Nyalókák… A színes kis gömbök táncolni kezdtek a szeme előtt. Ott egy sötétbíbor, mint a legédesebb cseresznye… Egy narancssárga… Egy vaníliaszínű… És a rózsaszín-fehér csíkos…

Megrázta magát, újra a kanaláért nyúlt. Aztán meggondolta magát. Mit kevergeti, mikor még semmit se rakott bele? Ez a sok inger megzavarta… Leemelte a mézes üvegcse tetejét, és óvatosan félrerakta. A fogantyújára helyezett fa pálcikát, ami bordázott gömbben végződött, két ujjal kézbe vette, majd belenyomta az aranyos masszában. Teljesen elmerítette benne, aztán ráérősen kihúzta, s forgatta egy picit, hogy ne csurogjon addig, amíg átemeli a csészéhez. Ott aztán hagyta, hogy a sűrű méz lassan, először vékony, majd egyre vastagodó csíkban folyjék bele a világos teába. Egy idő után már csak egy leheletnyi réteg méz maradt a kis fagömbön. A szájához emelte, és lassan, kényelmesen végignyalta… Még a bordák közt se maradt egy csepp sem…

Éles csilingelésre riadt fel. A vele szemben ülő nő kezéből kiesett a kiskanál… Balra pillantott; a stabilnak tűnő kockacukor piramis összedőlt. Jobbra tekintett; a húzentrógeres lány nem bírta kinyögni a pincérnek, hogy mit is szeretne.

A férfi elégedetten rakta vissza a pálcikát a helyére, s kezdte el újra teáját kavargatni. Mikor inni akart, a száját alig bírta kinyitni, még ragadt a méztől, így előtte körbe kellett nyalja, s csak az után tudta élvezni a zöld tea áldott hatását.