Evvel egy időben a fagylaltos kehely is kiürült. Csak két embernek tűnt fel; annak, aki a fagylaltot elfogyasztotta, s a pont rálátó férfira, aki még mindig a teát kevergette, teljesen elfeledkezvén magáról. A nő se törődött igazán mással, mert avval volt elfoglalva, hogy alaposan kitakarítsa a kelyhet. Minden egyes csepp vaníla ízért kár lett volna. A nagy igyekezetben még az orra hegye is olyan lett. Persze, hisz még az aljáról is kinyalta, amit lehetett, s az erőlködésben fel se tűnt neki az a kis pötty.

 Kintről motorzúgás hallatszott. Egyre csak közeledett, majd tényleg a közelben el is halt. Kisvártatva kivágódott a mart üvegű ajtó, s becsattogott rajta valami… Valami… Igen, valami. Határozottan egy valami. Magas volt, az biztos, és úgy mozgott, mint akiből kirántották a csontvázát. Fültől fülig ért a szája, s vígan szelte át az asztaltengert. A titkon őt figyelők közül nem egynek olybá tűnt, hogy a székek maguktól húzódnak odébb az útjából. Biztos az aura… A chi… Vagy a chakra? … Nem, ez az ego. AZ EGO.

Azt lehetett hinni, hogy végleg ott fog keringeni az asztalok között, mint valami elcseszett berendezési tárgy, de nem, amint elérte az ablaknál ülő, sötét szemű nőt levágta magát hozzá. Csak a pehelysúly miatt nem tört ripityára a szék. De talán egy hangyabokányival több lendület elég lett volna…

 -Szervusz.- mosolyogta.

A nő ugyan olyan laza tartást vett fel, ami kicsit érdekesen mutatott amúgy elegáns szerelésében.

 -Te már megint sötétben öltözködtél?- kérdezte gonosz vigyorral.

 -Én is édes!- volt a reakció, majd a valami, vagyis egy fiatal férfi áthajolt az asztal felett- megtehette, még simán körbe is tekerhette volna magát rajta… Kétszer is… Áthajolt az asztal felett, s lenyalta a nő orráról a fagylaltot.- Rendelünk még valamit?

 -Hátha van gyerekmenü…- törölgette az orrát, majd gyorsan hozzátette,- Komolyan, egyszer letéped az orrom felét avval a piercinggel!

 -Nem hiányozna mi?- igazgatta feshönre vágott, fekete haját a férfi. Ahhoz képest, ahogy kinézett kellemes, éppen elég mély, kissé rekedtes hangja volt. Bár biztos rájátszott valamennyit.

 -Felvarrhatnák neked.- kontrázott a nő, majd hátradobta szintén feshön sörényét, és intett a pincérnek.

Az félve közelített, tálcáját maga elé tartva. Attól tartott, hogy valami fatális véletlen folytán áram van a frissen érkezett valami székében, és azért vonaglik annyira… meg annyit.

Ez a többi vendégnek is feltűnt. Na meg mivel mindketten félig ordítozva beszéltek…

 -Mit hozhatok?- kérdezte tisztes távolból a pincér. Hátha rápattan egy szikra…

 -Hmm… Szőlőt szeretnék… Nagy szeműt, kéket, és édeset… És fügét… Jó érettet.

Eszméletlen kérés volt. Eszméletlenül nem oda illő. De mégis, végtére ha az ember látja azt a sok csillagot…

 -Öhm… Máris hozom…

A fiatal férfi, vagyis inkább srác finoman bokán rúgta a nőt az asztal alatt.

 -Hey, és van gyerekmenü?- kérdezte sziszegve, bokáját dörzsölve.

A srác röhögve lefordult a székéről. Úgy tűnt valaki elzárta az áramot… 

 -Van nálam inzulin, nyugi.- intett a nő a pincérnek, aki kistányér szemeket meresztve eloldalgott.

Megpróbált átlesni az asztal felett, de mivel neki nem voltak villanypóznák az ősei közt semmit se látott. Még nyújtogatta magát, mikor valaki felkúszott a szorosan mellette lévő székre, s ott tekergődzött tovább. A nő heveny szívritmuszavarral ugrott egyet a székén.

 -Hülye állat!- zihálta.- Meg akarsz ölni?

 -Csak ha hagysz rám valamit…- vigyorogta a srác.- Mondjuk a sminkcuccaid.

 -Hisz a felét tőled nyúltam le…

 -Épp azért!

Közel hajoltak egymáshoz, de csak azért, hogy suttogva folytassák a társalgást. Az előbbiekkel szöges ellentétben halkan kuncogtak, s a mosolyokból ítélve nem egymás agyát osztották. Aztán bárminemű figyelmeztetés nélkül puff, nyilvános smárolásba kezdtek. Felháborító… közönséges…

 -Fúúj, gusztustalan… Köpöd ki de rögtön!- háborgott elméletileg magában a kockacukros pszichopata. De csak elméletben, mert a teáját kevergető férfi is hallotta, sőt mélyen egyet is értett vele. Leküldött egy nagy kortyot a teából. Ez már közszeméremsértés. Vagy már azon is túllép. A húzentrógeres veszedelem úgy forgatta a sütis villáját, mint egy jobbfajta dobókést.

A nyálcserének valami földöntúli dallam vetett véget.